St. Pölten 70.3 beszámoló
2011.05.26. 12:20
A tényező.hu-ra felraktam.
Egy triatlon verseny belülről - St. Pölten 70.3
Mindig szerettük a kihívásokat, ezért most megmutatjuk Önöknek milyen is egy triatlonverseny belülről. Egészen pontosan egy IRONMAN 70.3-at próbáltunk Ausztriában, amely 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és egy félmaratonból áll.
Mi nem érjük be olyan sokatmondó MTI hírekkel miszerint "Kovács 2 János 3. lett az ausztriai IRONMAN 70.3 triatlon versenyen". Mi kimegyünk a helyszínre. Sőt, nem csak tudósítunk az eseményről, de egyben végig is csináljuk azt, csak hogy Önöknek ne kelljen. Vagy esetleg azért, hogy éppen kedvet kapjanak hozzá. Valószínűleg elég meglepő lehetett a szervezőknek, amikor az újságírói akkreditációt versenyzőként szerettük volna felhasználni egy triatlonversenyen, de végül sikerült rábeszélnünk őket.
Egyébként az IRONMAN 70.3 a 'teljes vasember' kistestvére, egészen pontosan a fele. 1,9 km úszást, 90 km kerékpárt, és egy félmaratoni futást takar, ebben a sorrendben. Hogy az újságíró végül életben is maradjon, persze nem árt, ha erősen felkészül a dologra. Itt szeretnénk megköszönni Kis Gyula többszörös középtávú triatlon bajnok szakmai segítségét, aki nem mellesleg az ELTE-BEAC Polythlon vezetőedzője is. Tanácsai, és az általa tartott edzések nélkül egészen biztosan nem ment volna ilyen jól és valószínűleg még a bringapálya felénél véget ért volna a kis mutatványunk.
A verseny helyszíne St.Pölten - egy álmos kisváros Ausztriában. Már-már valószerűtlenül nagy a népszerűsége a triatlonnak Nyugat-Európában, jelen esetben ez több mint 1800 indulót és közel 20 000 nézőt jelent. Hogyan is indul egy ilyen nap? Reggel 5 körül reggeli: tészta és rizs. 20-25 perces autóút a szállástól a versenyhelyszínéig, ugyanis 6.30-ig van nyitva a 'bringadepó', ahova egyébként már előző nap beraktuk a versenygépet. Külön zsákok vannak kialakítva az úszáshoz, a bringához és a futáshoz szükséges cuccoknak, ezeket helyezzük el reggel. Majd séta a kb. két-három kilométerre lévő indulási zónához, beöltözve az úszáshoz. Az 1857 atlétából a saját korcsoportomban több mint 300 indul egyszerre az úszásnál. Kis bemelegítés, majd mindenki elfoglalja a helyét a startvonalnál.
A D-nap
Kinézek a vízből a közönségre, majd a startvonal mellett ugráló pom-pom lányokra, végül a tó másik végére. „Huh, megint kezdődik.” Olyan ez, mintha valami sportos D-nap lenne. Ellövik a startot – a vérnyomásod felugrik az egekbe, hogy aztán hosszú órákig vissza se térjen a hétköznapi irodai munka tartományba. Egyszerre megindul a háromszázas tömeg a vízben. Teszünk egy kört, majd kb. egy kilométer futás következik a következő tóhoz. A hirtelen pozícióváltástól – vízszintesből függőlegesbe – enyhén megszédül az ember, de azért idővel megszokható. Ezek után újra csobbanás a másik tóba, ott is kerülgetjük a több méter magas bójákat, majd 1900 méter után vége, kezdődik a bringa. Leveszi az ember az úszócuccát, gyors törölközés, majd ahogy csak tud, rohan mindenki a depóba. Rövid tologatás után még csurom vizesen fel a bringára, kezdődik a 90 km-es 'örömbringázás'. Amikor kiérünk a városból, felstartolunk a teljesen lezárt autópályára, hasítunk kb. tizenöt kilométert rajta, majd kezdődnek a tipikus ausztriai dimbes-dombos részek. Az álmos kistelepülések között hajtva az emberek integetnek az ablakokon, vagy már eleve kitelepülve biztatnak mindenkit – hop, hop! – a házak előtt. Egészen Tour de France érzése van az embernek, ez persze köszönhető a rendkívüli tájnak is, amelyet még bringán száguldozva is lehetetlen nem észrevenni. 25 km előtt egy emberesebb hosszú emelkedő következik. Eddig minden a legnagyobb rendben – közben a tűző napsütésben folyamatosan iszom, és terv szerint „eszem”. 65 km előtt egy olyan kemény hegymenet következik, hogy az ember elgondolkozik azon, mit is keres itt egyáltalán. Ez a csaknem tíz kilométeres emelkedő annyit kivesz belőlem, hogy az izomgörcs minden egyes taposásnál előjön, amelyet akár csak fél erővel próbálok meg kivitelezni. Lefelé sem könnyebb a helyzet. A hegy utáni kanyargós út egyenes szakaszain a legtöbben 60-70-el döngetnek, én inkább olyan ötvenöt-hatvanban maximalizálom a tempót. Főleg amikor hallom, hogy egy mentőautó jön hátulról valamelyik versenyzőhöz, aki valószínűleg 'benézte az egyik kanyart'.
Vége a 90 km-nek – újra beérünk a városba, szénné égve a triatlon ruhában, izomgörccsel a lábamban kicsit koordinálatlanul lerakom a bringát, felveszem a futócuccot és irány a pálya. Vár még ránk egy félmaraton – kinézek a versenyzőkre, akik már futnak. Ez a kép egy kicsit beleégett az agyamba. Hogy érthetőbb legyen miért, megpróbálom körülírni. Egy 70.3-as IRONMAN triatlonon félmaratont futni olyan érzés, mintha tegyük fel végigbuliztad volna a teljes hétvégét késő hajnalig, és valaki kitalálná, hogy hétfő reggel egy Nike félmaratont kellene futnod munkába menet.
A dolog legnehezebb része: a futás
A futásnál már nem emlékszem minden részletre kristálytisztán, de arra igen, hogy a táv felénél már kontroll nélkül öntöttem magamra és magamba a hideg vizet a frissítőpontokon, no és az energiaszeleteket. A cél az volt, hogy beérjek szintidőn belül, mert ezt a dolgot kimondottan komolyan vették – persze egyéb más szabályokkal egyetemben. Azt hittem, hogy du. 4-kor zárják majd a pályát, és el tudom képzelni annak az embernek az arcát, akinek már csak öt perc lenne hátra, és a szervezők beintenek, hogy pályazárás van. Végül közel 80 embert diszkvalifikáltak a versenyről különböző okok miatt. Egyszer csak feltűnt az aréna, a végcél, ahol a nézők figyelték az éppen beérkezőket. Ráfordultam a célegyenesre. Előttem egy amerikai, majd két osztrák futott be, mögöttem egy brit, egy spanyol, majd egy lengyel. Mivel elnéztem a limitidőket, így meglepő módon több mint egy órával a zárás előtt sikerült beérnem, 7 óra 58 perces idővel, ami – valljuk be - nem egy világbajnoki eredmény, de egy újságírótól azért egészen jó. Az utolsó osztrák majdnem egy órát ment még.
Mi a tanulság?
Verseny után kellett még egy jó félóra, mire teljesen újraindítottam a rendszert agyilag és testileg is. Ezek után akár már normálisan is lehetett velem beszélgetni. Ilyen ez a triatlon. Az ember minden verseny után megígéri magának hogy 'soha többet', aztán valahogy észreveszi, hogy mégis ott áll a tóparton legközelebb is. Most már legalább értem, hogy miért.
Szerző: WITCH
6 komment
Címkék: edzés verseny ausztria úszás kerékpár bringa futás triatlon ironman felkészülés nagyatád extrememan triathlon 70.3 st.pölten
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.27. 15:48:44
WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.05.27. 20:07:29
Szerintem alapban minden felnőtt férfinak el kellene jutnia odáig hogy minden évben tudjon teljesíteni egy-egy IM-et.
Az lenne a jó, és a szép, ha nem kellene külön gratulálni, hanem ez lenne az alap:
"Persze megcsináltam. És?"
PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.27. 23:21:54
Talán furcsa ez pont tőlem de én úgy gondolom,hogy nem biztos,hogy jó az ha minden férfi olyan szinten fitt lenne,hogy mindegyik évben akár IM lehessen.
Mindenki számára más és más jelenti a boldogságot és az elégedettséget.
Ha valaki úgy érzi jól magát,hogy egész életében nem sportolt semmit sem attól még lehet teljesen jó és szerethető ember.
Tapasztalatlan kezdőként én úgy látom,hogy azért egy IM az elég nagy stressz a szervezetnek.
Nem véletlenül csak olyan kevesen vannak a Finisherek az össz lakossághoz viszonyítva.
A lényegre térve én is gratulálok a teljesítéshez!
laciii79 2011.05.28. 22:33:10
Ha már itt tartunk, szerintem a "minden felnőtt férfi teljesítsen évente egy IM-t"-ből azért alább kellene adni. Ha a felnőtt férfilakosság 80%-a minden évben le tudna futni egy félmaratont, az már bőven jó volna. Ez azért már heti rendszeres futásokat jelentene, ami már jelentősen csökkentené a gyógyszerfogyasztást, a TV előtt töltött időt és még egy csomó jó hozadéka lenne.
Utolsó kommentek