A leírásod alapján félprofi vagyok :D hehe. (akármilyen vékony is ez a réteg, mert a másik kettővel nem tudok azonosulni)

Egyébként nem hiszem, hogy profizmus vagy amatőrizmus kérdése, hogy az ember kitűz-e nehezen teljesíthető célokat maga elé, inkább életfelfogásé: vannak, akik boldogok azzal, amit a 'gép dobott' és vannak, akik attól boldogok, ha előrefelé menetelnek... Nincs ezzel semmi baj.

Én is a vékony réteget erösítem.
Egyébként szerintem ez a réteg a legvastagabb. Van egy olyan barátom, aki minden héten ugyanazt a 10-15 kilit futja ugyanannyi idő alatt. Nincsenek ezen a téren komoly céljai. Szeret futni és kész.

Viszont sokkal gyakrabban, több embertől hallom azt, hogy mennyit akar faragni a legutóbbi eredményéból, mit hibázott el, stb.

A profikat, az amatőröktől a pályán csak az időeredmény különbözteti meg (+ a felszerelés), ugyanúgy küzdenek az órával, egymással mindkét csoport tagjai.

A vékony réteg szerintem a Tiéd, akiket valóban nem a másodpercek hajtanak, persze biztos ez is tök jó, de én pl. erre alkalmatlan lennék.

@myke6969:

Nem arról van szó myke hogy "boldogok azzal, amit a gép dobott" hanem arról hogy rájöttek arra hogy nem biztos hogy az élet minden területén a végletekig harcolni kell. Mert mondjuk egy két területen mennek előre mint a gép, de szükségük van egy-két olyan területre ahol nem kell folyamatosan a végletekig taposni, és kész.

Ez nekem pl a triatlon.

A Nobert de Niro futása azért iszonyat jó példa, mert a mellet hogy a világ egyik legismertebb színésze neki sport szinten BŐVEN elég hogy ha "CSAK" mondjuk fél órát fut alkalmanként. Így is nagyságrendekkel előrébb van egészségmegőrzés terén mint a többi vezető színész. És a lényeg ez.

Van olyan külföldi triatlonos (180/75kg) akinek pl mondták már hogy "ha ledobnál 5-6 kilót sokkal jobban mennél"

Ez így van, de a gyerek tökre nem akar ledobni 5 kilót mert erre a súlyra van beállva, és nem izgatja hogy ezzel előrébb menne a korcsoportjában a hegyen 'n' db helyet.

Ez myke inkább priorizálás kérdése, hogy rá mered e mondani valamire hogy azt nem a lehető legnagyobb "munkabedobassal" csinálod, mert ugyanis nem lehet mindent maxon hajtani.

A kevesebb sokszor több.

Az meg szerintem tiszta hülyeség ha valaki minden területen maxon akar menni.

Mondjuk vegyük a fotózást, ami nálam most már nem fő profil - bármikor összedobok egy csúcsminőségű Budapest sorozatot, vagy bármit, most is szoktam járni nagyobb koncerteket fotózni, de _deklaráltan nem hajtom a fotózást maxon_ - ez egy döntés volt a részemről.

Ugyanilyen döntés mint ahogy te sem nyomod a fotózást maxon. És az most mindegy hogy hivatásszerűen csináltam/csináltad e, a döntés előtt vagy sem.

A lényeg az, hogy ezt a döntést én a triatlonnal kapcsolatban is meghoztam saját magam számára.

@Vasapu:

"A profikat, az amatőröktől a pályán csak az időeredmény különbözteti meg (+ a felszerelés), ugyanúgy küzdenek az órával, egymással mindkét csoport tagjai."

Na az egész cikket azért írtam, mert ezt nagyon nem így gondolom. Egyébként rajtad érzem ezt a fajta görcsösséget, vagy kompenzációt leginkább a társaságból, ami persze nem baj, mert mindenki mástól boldog.

Én igazándiból csak az állandó taposás ellen vagyok, hogy mindenkinek mindig versenyezni, és taposni kell mindenben.

Ez baromság - ha a triatlonban akar taposni, taposson. Ha mellette mondjuk agysebész, vagy péksége van - abban is nyomuljon.

De ne nyomuljon mindenben, mert az nem megy.

Múltkor pl. a Tankcsapdás Lukács Lacival beszéltem erről, (ő talán elég jó példa erre, mert sok tekintetben igen profi, de képes magát, és adott helyzeteket is akár nagyon lazán kezelni) és benne sincs meg ez a "hú akkor javítsunk tizenöt percet a félmaratonon" érzés, mert pont tojik rá, pedig fut.

Nota bene a a profikat, az amatőröktől a pályán NEM csak az időeredmény különbözteti meg.

Én megpróbálom a társadalmat is sokkal távolabbról nézni, és nem csupán a szubkultúrális metszeteiben, dobozkáiban mikroszkóppal, a kis falai között.

Értsd, én egyben próbálom kezelni a triatlon bajnokot, meg azt is, aki egy olimpiai távot életében először megcsinált, azt is aki 45 éves nőként eljár hetente 3x bringázni, azt is aki jár testnevelés órára, és mellette focizik 2 hetente 1x, azt is aki felmentést kapott tesiből mert nem mozog, azt is aki inkább vérnyomáscsökkentőt szed bármi mozgás helyett, azt is aki csak úgy fér be az autójába hogy hátratolja az ülést mert másképp a hasa fennakadna a kormányon, meg azt is aki egész nap lövi magát, és néz ki az ablakon.

Szóval, én megpróbálom az _összes többi polgárhoz viszonyítva_ értékelni azt, aki "csak" egy olimpiai távú triatlont teljesített.

És nem csupán az adott szubkultúra falai között - ez sokkal egészségesebb nézőpont.

Ergo nem mondanám "középszerűnek" azt a sportolót aki a mostani DUPLA DECA(bakker)-n mondjuk a középtájon végez a 28 emberből.

Mert ne a dupla deca-s társasághoz viszonyítsunk már, hanem a társadalomhoz.

Az angolnak van erre egy jó mondása: "get a life"

Mert amikor először álmodozol arról hogy "de jó lenne triatlon versenyen indulni" az még távoli, és nagyon nagy dolog a szemedben, de amint ott vagy egyből elkezded hasonlítani magad a többiekhez.

Aztán persze ott az Ironman.

Szinte elképzelhetetlen először az egyszeri teljesítése is, nem még a többszöri.

(Hozzáteszem a VB-n több járókelő is rákérdezett hogy milyen távot mentünk, és amikor mondtam hogy "1500m-40km-10km" ott hüledeztek, hogy ez de durva, és azt meg csak magamban gondoltam hogy ha így reagálnak erre akkor mit mondanának egy ironman-ről (3800m-180km-42km) - csak egy kis adalék hogy járókelők hogy látják ezt.)

Szóval folytatom.. Aztán ha ott vagy egyből hasonlítgatunk...

Rendben van lehet, de azért a normál szint (az origó) azért mégis az átlagember.

Nos, nekem alapvetően a dolog görcsösségével van leginkább gondom (a teljesítményhajszolással kapcsolatban)

Amikor valakire nézve látom, hogy egy merő feszülés az egész gyerek, pedig még el se kezdődött a verseny. :)

Bánom is én, menjen valaki 8:12-őt hawaii-on, de lazán.

Amúgy pont most jut eszembe hogy Kuttor Csabi is pont erről írt múltkor - mármint a görcsösségről (érdemes elolvasni).

Mindkét oldalt értem és örülök hogy mindkét mindkét oldalról ilyen fasza haverjaim vannak.

De szerintem nekem a legjobb. :)
Egyrészt szarok az elvárásokra, másrészt vannak reálisan elérhető céljaim, amiknek a teljesítéséért megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni.

És pont ezért nem érzem szarul magam, ha éppen nem sikerül.

Egyet biztosan tudok: nem szeretek gyorsan futni, mert az fáj. Ha erőlködök, akkor talán tudok, de alkalmasabb vagyok a lassan-sokáigra, főleg mivel én is képes vagyok a Schwarczi-féle robot-tudatra. :)

Jövőbeli terveimet is eszerint próbálom alakítani.

@kombinat:

Ja kombinat csinálja a legjobban.
:)

Az Ironman-en tényleg görcsölt a combom, de a kompenzációs témánál egy kicsit mellélőttél.

Versenyekre tényleg versenyezni járok. Na nem feltétlenül másokkal, leginkább magammal, az idővel. Biztos örültem volna, ha 1-2 órával később érek be, de így jobb. Nekem.

Én is ugyanúgy meghajolok az első és az utolsó elött, de csak akkor, ha tudom, hogy mindegyik a tőle telhető legjobbat nyújtotta.

Lehet, hogy tévedek, de szerintem Te is örültél, hogy idén javítottál az idődön és sprinteltél a célban. Valószínüleg Neked is kellett érte "taposni".

Egyébként erről már beszéltünk, hogy Neked nem fontos az idő, de szerintem a nagy többségnek igenis fontos.

Ezért járunk órával futni. :-)

Ezt jól megbeszéltük :)

Semmi baj nincs Veled Witch, és a nézeteiddel, de én is Myke és Vasapu típusába tartozom. Ennek ellenére abszolút megértelek. A lényeg, hogy jól érezd magad. Egy ideje nem is piszkállak az időeredményekkel...:)

Mostanában viszont olvastam egy-két érdekes dolgot. Úgy tűnik a sok alacsony intenzitású hosszú edzés mellett fontos a magas intenzitású edzés is. Az alábbi öt részes blogposzt Joe Friel blogján jelent meg. Érdemes elolvasni mindegyik részt. Az öreg 66 éves, jeleneg a világ egyik legismertebb állóképességi edzője. Be is lehet hozzá iratkozni, a havi gázsija 1500 USD :))

www.joefrielsblog.com/2010/09/aging-and-performance-part-5.html

A másik, hogy öreg fosszíliaként is ajánlott néha az anaerob rendszert edzeni, ahogy Lew Hollander is írja. Egy hete ő a második ember a Földön, aki 80 évesen lenyomta Hawaii-t. Az ideje 15:48 volt! Ld. a tanácsait a lap alján!

www.lewhollander.com/pages/athlete.htm

Ezeknek a dolgoknak amiket leírtál a _NORMÁL_ egészségmegőrzéshez nincs túl sok köze. Gyakorlatilag semmi.

(Aminek a célja hogy lehetőleg 95 év felett is élj, és minél egészségesebben.)

Én pedig pont erről beszéltem.

Nem tartozik hozzá a szorosan vett egészségmegőrzéshez a napi anaerob (mondjuk 180-as pulzus feletti) edzés egy 80 évesnél. Ha hawaii-on akar menni valaki 80 évesen akkor hozzátartozhat, de még egyszer mondom, hogy a normál egészségmegőrzés terén, általánosságban GYAKORLATILAG zero a jelentősége.

@Ivan Grasso:

"én is Myke és Vasapu típusába tartozom."

Nektek akkor nyithatunk is egy kasztot 'erősen motivált amatőrök' néven.

Te amúgy nem akarsz jönni st. pöltenbe jövőre?

@WITCH: Ez teljesen jó megfogalmazás! :)
St.Pölten jövőre sajnos nem fér bele, de 2-3 éves távlatban szóba jöhet. Nagy élmény lesz az biztos!
Jövőre a két hazai verseny a cél. A "fél" és az "egész".

@WITCH: szétröhögtem ezen magam:D