A szorgos hétköznapok

2010.07.24. 19:00

amiből lehet majd Ironman-t csinálni, és persze az ismerősöket elképeszteni a tízórai teánál ;9 

Tehát a mai tökéletes időben (vége a kánikulának) BP-en (amúgy a Balatonon elhalasztották az átúszást ;) elmentem bringázni egy 100+-os menetet.

Három órát terveztem, ezért az első 3 órában mentem 90 kilit = 30 km/h

(Gyakorlatilag megerőltetés nélkül, óra szerint 134-es pulzussal, több mint fele időben felső, kevesebb mint fele időben időfutam fogással)

Persze az átlag sajátossága, hogy hiába mész sokszor 35 felett, a kanyarok miatt elég jól esik..

Három óra után még elkezdtem keresni a cipőm egyik talpbetétjét, mert egy ideig betét nélkül mentem próbából, de elhagytam a hátsó zsebemből, és e miatt vissza kellet mennem érte. Jó hogy a legvégén megtaláltam: akkora öröm volt! 8) 

A végén lett belőle 110 km, 3 és fél-4 óra

Próbálgattam:

  • A régi bringabeállítást (visszaraktam, mert elmászott a kormány)
  • az új SPD cipőmet
  • az időfutam bukómat
  • és az időfutam szemüvegemet

Volt benne egy rövid időfutamverseny egy traktorral, és egy 50cm3-es motorral is.

Nem tudom minek köszönhető a gyorsulásom, de amikor érzésre azt hittem egy részen hogy 26-al megyek, akkor mentem 30-al. Vagy a könnyebb SPD cipő miatt, vagy az aerodinamikus bukó miatt, vagy az edzőtábor miatt lehetett.

Utána nyomtam a glikogén ablakban (15 perccel utána) egy pizzát

 Tökre örülök, és büszke vagyok rá hogy két év alatt sikerült  csinálnom egy triatlonost. (magamból) 8D 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://witch-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr762173391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása