Az egyik kolhoz társunk (kombinát elvtárs), felkerekedett. Elment Orfűre dupla Ironmant csinálni, az őrült! 8D

+ Gyula kiment Ausztriába, hogy az osztrákoknak adjon egy kis ízelítőt, hogyan is kell/kellene valójában triatlonozni. Hogy nagyobb nyomatékot adjon a dolognak, meg is nyerte a Grazi féltávot. Persze a lényeg inkább az, hogy végig élvezte. 8'DDD

Kis Gyula szavaival élve:

 "Úgy voltam vele, hogy sodródom az eseményekkel, mert tudtam, hogy a mellettem futó Patricevic az a tipikus izgága horvát. Nem fér a bőrébe. Szinte csak meg kell várni, hogy saját magával „végezzen”.

Azért nekem is kijutott a „jóból”. Épp arra készültem, hogy szép lassan letudom őt, és a vezető Vistica után eredek végre, amikor a bal combom belső fele görcsölni kezdett. Nem volt kellemes, és tudtam, hogy ezt a harcot most magammal kell megvívnom. Ezért szépen lementem alfába, és „öngyógyítást” végeztem :) Ez bejött! Ha elkezdek pánikolni, csak rontok a helyzetemen. Ez nagyon jó tanulság volt. Így 10 kilihez közelítve szép lassan magamhoz tértem.

Ekkor a gyomrom adtam meg magát. Jött tehát minden, ami ilyenkor jöhet. Csak a szívem volt a helyén, és az agyam. Megküzdöttem magammal tízszer is, és erről az a rövid tőmondat örökké beleég az agyamba, amit az egyik szóváltásnál nyögött ki magából Patricevic, reagálva arra a tényre mennyire szenvedek mellette. „Yes, this is triathlon!” :) Ez jobb kedvre derített, és még egy nevetés is kijött belőlem :)

Viszont az élen haladó Vistica is kezdett magához térni, és a harmadik negyedben szinte semmit nem tudtunk hozni rajta mi ketten. Ez kezdett nagyon flusztrálni minket, és Patrcevic érezhetően ideges és görcsös lett. Utánaeredt a mindössze 100 méterrel előttünk futó honfitársának, aki masszívan tartotta előnyét. Én szakadtam róla, csak futottam tovább a saját iramom. Majd amikor kikeveredtünk az erdős részből a második körben a tavacska töltésére felfutóban Patri „falnak ment”.

Úgy futottam el mellette egy kilin belül, mintha szemből jöttem volna. Ez feltüzelte a győzni akarást bennem, és fejembe vettem, hogy megnyerem a versenyt. Belekezdtem egy olyan iramba, amiben éreztem, hogy utol tudom érni Visticát még a cél előtt. Szép lassan aztán ledaráltam a srácot. Ez egy olyan tipikus morzsolós, darálós futás volt, ahol én voltam a daráló :) És egyre vörösödött a szemem. Nemcsak a fájdalomtól, és a kimerültségtől, de a győzni akarástól is. Végül elsőként fordultam a célegyenesbe, és győztem."

---

Ha még nem tartozol egy csapathoz sem, akkor szerintem a gratzi hírektől jobb ok nemigen kell ahhoz, hogy - a fejlődésedet kb. exponenciális pályára állítva :) - csatlakozz a Polythlonhoz, ahol Gyula a vezetőedző! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.