400 VASEMBER

2010.07.19. 19:20

Úgy néz ki több mint 400 vasember lesz idén 'felavatva', szép kis ünnepe lesz ez a jubileumi XX. Ironman hosszútávú OB-nek. 

Ebben az évben ennyien vállalták azok közül akik egyáltalán képesek rá hogy megtegyék két lábon az embert próbáló 226(!) km-t. Ha jól számolom, akkor ez az utóbbi évek legnagyobb fejlődése az indulók számát tekintve, és természetesen minden idők legnagyobb IRONMAN versenye lesz Magyarországon.

Tavaly, amikor ránéztem az órámra, és láttam hogy mennyit mentem egy nap alatt lábon, kicsit furcsa érzés volt.

Leírom még egyszer mekkora a táv:

3,8 km úszás. - > 180 km bringa. - > 42,1 km futás. Megszakítás nélkül.

Ezek persze csak számok.

Hogy könnyebb legyen elképzelni azoknak is akik most még csak érdeklődnek, megpróbálom megvilágítani a távot gyakorlatiasabb nézőpontból is:

Egy-másfél óra tempós úszás után nagyobb távolságot kell megtenni, mint a Budapest - Miskolc távolság bringán, majd minden átmenet nélkül le kell futni egy klasszikus maratont.

Mindezt, ha szerencsénk van 28-29 fokban, ha nincs akkor 35-ben.

Ekkora melegben még 180 km megtételéért is emlékérmet adnék annak, aki ezt a távot akár csak egy légkondi nélküli autóval is teljesíti a nyár kellős közepén. No de közel 4 kilométer úszás után? Bringával? Egy maraton előtt? A kalapácsos emberrel az ember háta mögött ...  ;) Kombináttal a futópályán? (örüljünk ha nem lesz hurrikán 8) 

A mezőnyben vannak hivatásos triatlonisták, és profi age group-erek is, és persze olyanok is érkeznek majd Nagyatádra, akik szimplán csak vívják a hétköznapi kis háborújukat a mindennapi életükkel párhuzamosan, és gyűjtik az IRONMAN nevű malacperselybe az edzés kilométereket.

Vannak olyanok aki itt tízezer kilométerekben mérik a bringaedzéseket évente, és ha elmennek túrázni, akkor mennek két kilót.

Mindenesetre augusztus 14-én ismét IRONMAN lesz, a huszadik - a jubileumi. És mint tudjuk az IRONMAN egy ünnep, vagy inkább AZ ünnep mindenki számára. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://witch-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr922161876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.07.20. 11:28:48

Jó bejegyzés!
Már nincs sok hátra odáig!

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2010.07.20. 12:02:23

@Tepó:

Magamat is próbálom lelkesíteni ezzel, mert valahogy pont mostanra fogyott ki a motivációm, vagy nem tudom mi... 8D

Bár túl nagy baj valószínűleg már nem lehet erőnlétileg addig. De azért örülnék ha ma már végre méltóztatna kedvem lenni majd a futáshoz is ;)

laciii79 2010.07.22. 23:44:11

Nagyon tetszik a poszt...
süti beállítások módosítása