•  Reggel volt egy neoprén-es úszás kb 20 fokos vízben - na ezt kihagytam (picit éreztem a  torkom) Mostanra már elmúlt. (mindkettő)
  • Volt egy 4 órás hosszú bringa is - kb 105 kili, dimbes-dombos terepen.
    Érdekes hogy az első egy óra elég demotivált volt, viszont 1:10-nél varázsütésre megjött ez erőm, és ez több mint egy óráig kitartott. Utána megint valahogy szenvedős lett. Amikor pedig már visszafelé indultam, véletlenül összefutottam (szembe jött) Mózessel (a triatlon szövetséges, BEAC-os Mózes) és szólt hogy ő még megy egy kb +másfél órát körbe. Ráfordultam, és mivel olyan egészséges sebességgel nyomta, teljesen kedvet kaptam a dologhoz és másfél órán át nyomtuk együtt, sőt, egy órát mentünk Gyulával is hármasban, mert összefutottunk vele is.
  • A lényeg az, hogy az edzés utolsó másfél órája szinte vidámparki hangulatban telt, annyira élvezetesen toltuk.  Tiszta flow, pedig volt benne emelkedő is, főleg a vége felé. Sőt, a 4. óra után úgy éreztem, hogy ezt szinte kár lenne abbahagyni olyan jól megy most.
     

Viszont a sok dimbes-dombos út és a tegnapi 3, és a mostani 4 órás bringa után egy valamire rájöttem, ami egy elég nagy felfedezés: nekem érdemesebb inkább nagytányéron menni (+hátul közép) úgy hogy 80-as fordulaton menjek fel akár hegyre is, erősen taposva. Ez egy nagyon fontos tapasztalat, mert ha ezt előbb tudom, teljesen máshogy álltam volna hozzá a régebbi bringázásokhoz. Mert így most úgy éreztem nagyon jól ment.

Ez gyakorlatilag azt jelenti:

(ki ki vérmérséklete szerint válassza ki a szimpatikusabbat) 

A verzió: Az aerob rendszerem jóval gyengébb mint az izomerőm (nem tudok 4 óráig pörgetni 100-on)
B verzió: Az izomerőm (comb) sokkal erősebb mint az aerob rendszerem (nem kell pörgetnem, mert ki tudom hajtani, izomból)

Volt időm kitapasztalni az elmúlt két napban, és tényleg az a 80-as pedálfordulat nagytányéron az ami fekszik nekem. Felfelé is... Érdekes.

Mondjuk ezt józan paraszti ésszel is kitalálhattam volna.

Na ez volt ma. Tök jó volt. Élveztem.

Csütörtökön elméletileg laza Beach-os BEAC nap lesz ;) haha

De lehet hogy nekem nem, mert pénteken valami szakdoga védésem is lesz állítólag, idén második, és ezért úgy néz ki hogy nekem a péntek lesz a pihenőnap -> ergo csütörtök akkor egy közepes lesz..

Holnap lesz egy úszás, meg még egy nem is tudom mi.. Remélem hogy nem lesz olyan a víz hőfoka mint ma, mert az k*rv* hideg volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://witch-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr432120438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása