gyerekkel.jpg 

 

 Na, ez a nap is eljött.

 

Némi példamutatás gyanánt is (hogy a gyerek is lásson valami előremutatót sport téren), be kell jelentsem, hogy 3x Ironman távú triatlon verseny teljesítése után, és cirka két évvel a (kicsit meggondolatlan) 2/3-os-ra értékelhető 4. teljesítési kísérletem (Project Challenger) után

 *** újra indulok *** 

a nagyatádi Extrememan versenyen, (más nevén Magyarország Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságán. ,) hogy a valóságban is behúzzam a negyediket.

Ugye három a magyar igazság, negyedik a ráadás.

 

 De ezt már ésszel. 

 

Ehhez már kb. három hete el is kezdtem - mondjuk úgy - az alapozás alapozását bringán.

Még az év elején volt egy nem szép térdszallag sérülésem, de az - igaz lassan - de szépen, folyamatosan gyógyul, és mivel kétszer is sikerült elérni idén hogy kimenjen a bokám, az is egy kicsit hátráltató tényezőnek bizonyult.

Nade. ,)

Szerintem most még lesz vagy egy-két hét pihi, és utána szép óvatosan belecsapunk a lecsóba.

A lecsóba, aminek a végén a 3800 méter úszás után 180 000 méteres bringa,

MAJD mindezek után egy

42 100 méter futás(nak látszó) mozgásforma (lánykori nevén: maratoni futás) fog kialakulni.

Megígérem hogy ebben az évben okosan csinálom(tényleg!!!), és szépen, atombiztosra felépítem nem csak a három számot, de a szisztematikus energiabevitelt, és minden mást is, kezdve attól hogy jövőre nem fogok enyhe napszúrást kapni, miegymás. Próbálom túlbiztosítani.

Ugye, jobb egy folyónyi verejték a gyakorlótéren, mint egyetlen csepp vér a harcmezőn.

Btw:

A szurkolás csak a következő mondattal lesz érvényes a maraton második részének a futása közben:

'De jó a mozgásod!' 8'DDDD

(A rokonoknak tényleg furcsa lesz, de valóban ésszel akarom megcsinálni, ti csak egyszerűen higyjétek el. Lesz élő közvetítés is!)


Szóval, 1 szó mint 100:


 A blog újraindult!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://witch-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr8112710466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.