img_20170806_130308_n.jpg


Na, mivel hétvégén úgyis mentünk volna a Rukkel-tóra (amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mivel kb. pont ugyanaz mint a Balaton, csak éppen a másfél óra helyett, 20 km-re van Budapesttől + van ott egy csúszdapark is.)
 gondoltam letesztelem az új úszószemüvegemet is. Ami nem más, mint egy:


  Zoggs Predator Flex Polarized Ultra.


Előtte is egy elég jó triatlonos szemüvegem volt (most meg nem mondom hogy melyik, mert nincs itt, esetleg később beírom), illetve már több egyéb szemüveghez is volt szerencsém az Ironman versenyeimre való felkészülés során - tehát van azért viszonyítási alapom.

Tesztelési körülmények:

A nagyatádi versenyen általában tapasztalhatóakra kísértetiesen hasonló (bányató, hasonló hőmérséklet, stb.) körülmények voltak a tavon,szóval túl nagy meglepetés nem érhet a verseny során sem.

Milyen a szemüveg?

Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a szemüveg pont olyan, mint amilyennek az előző szemüvegeimet vártam, csak azok ugye ezt nem teljesítették. A fő probléma az volt a régebbiekkel, hogy ha nem raktam fel elég szorosan, akkor beleszivárgott a víz, ha pedig keményen megszorítottam, akkor egy idő után olyan izomtónusfelszülést okozott az arcizmaimba, ami képes volt arra hogy átsugározzon máshová is, és szabályos kínzás volt 4 km-t leúszni bennük.

img_20170806_125900_k.jpg

 

Szeretem benne:


Jó hír, hogy ez úgy néz ki megszűnt, mert ez a szemüveg sokkal jobban illeszkedik mint a régiek, és jóval kényelmesebb is.  

Utóbbiak miatt csak minimálisan kell meghúzni (éppen hogy) hogy vízmentes legyen, így pedig nem nyomja szét az ember fejét.

A lencséi nagyon széles látószöget adnak, szép, kontrasztosak, és ráadásul polarizáltak - magyarul a víz tükröződésének az egy részét leszedik a látott képből.

Kelően sötétítettek ahhoz hogy nyílt vízben használva, vakító napsütésben is jól lehessen látni.


Kicsit furcsa:

Érdekes hogy minden kap egy narancssárga tónust a látómezőben, így kicsit olyan érzése van az embernek mint valami éjjeli bevetésen lévő high-tech katona.

 
Méretek:

Egy méret létezik belőle, ami állítólag a legtöbb ember számára jó, viszont hab a tortán, hogy létezik belőle egy "women" verzió, ami egyébként tökéletesen ugyanolyan mint az eredeti, a különbség összesen annyi, hogy méretben 7%-al kisebb mint a sima verzió. Szóval aki tudja magáról hogy kicsi a feje, az akár becélozhatja azt is.

Így nézett ki a tesztelés után a fejem:

A szem körüli karikáknak egyelőre nincs nyoma, ami jó hír. :)

 


img_20170806_125509_a.jpgNemsokára lesz egy kiegészítés is, mert elmegyek vele uszodába is, megnézem hogy milyen benti úszásoknál. 


(Meglátjuk majd, hogy másfél óra úszás után mi lesz a helyzet, de mivel a szemüveg sötétítése már szobai fényviszonyok között is egész jó volt, valószínűleg kevés fényben is jól teljesít majd)

 

 

 

 

 

 

 



A bejegyzés trackback címe:

https://witch-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr4612725502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása